2024. november 21. csütörtök
Barlangi klíma - gyógyító barlangok
A barlangok gyógyászati célú felhasználása (tudományos néven speleoterápia) az ősidőkig nyúlik vissza. A középkorig a gyógyító hatást jobbára csodaként tartották számon, emiatt egyes barlangok messze földön ismert zarándokhellyé váltak. Sokáig azonban nem elsősorban a barlangi klíma gyógyhatását használták ki, hanem a barlangokban talált cseppkövek, csontmaradványok, vagy gyógyvizek felhasználása volt jellemző. A babonák szerint a barlangi medve csontmaradványainak őrleményét a „butaság és más szellemi gyengeségek" hatásos ellenszerének tartották. Ez nyilvánvalóan tudományosan nem alátámasztható módszer. Léteznek azonban olyan eljárások, melyeket - ha más formában is, de - napjainkban is alkalmaznak. A tiszta, fehér cseppköveket finom porrá őrölve szoptató anyáknak, vagy tejelő állatoknak adták a tejtermelés fokozására. Kismamáknak, gyerekeknek, illetve fokozott kalcium igény (például csonttörés) esetén ma is javasolt a kalcium mesterséges pótlása. Aggtelek környékéről ismert feljegyzések szerint a Baradla-barlang cseppköveiből készült port nyílt sebekre szórták, majd a sérülést ecetes kötéssel fedték le. A barlangokban talált képződményeket, csontmaradványokat ma már nem használják gyógyászati célra. Annál inkább a barlangok sajátos mikroklímáját. Európa-szerte ismerünk olyan barlangokat, melyek több évtizedes, sőt több évszázados terápiás hagyományokkal rendelkeznek. Feltehetően az első föld alatti gyógyhelyek közé tartozik az Erdélyben található Torjai-büdösbarlang. Frivalszky János 1767-ben írt tanulmányában így fogalmaz: „ide sereglenek mindazok, akiket súlyos rühösség, fejfájás és szembetegség támadott meg". Hasonlóan híres gyógybarlang a Firenze környéki Grotta Giusti. Erről a barlangról az első tudományos leírás 1854-ből származik. A közel 40°C-os barlang, melyben annak idején Garibaldi, Verdi, sőt Kossuth Lajos is kúrálta magát, jelenleg is Olaszország egyik legjelentősebb gyógy- és idegenforgalmi helye.
A barlangok légzőszervi megbetegedésekre gyakorolt kedvező hatását csak a XX. században kezdték el kutatni. Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy ez a tulajdonság a figyelem középpontjába került. A második világháborúban a vesztfáliai Klutter-barlang óvóhelyként szolgált. Az odamenekült bronchitiszesek észrevették, hogy állapotuk az ott tartózkodás után lényegesen javult. Ezért a háború után is sokan keresték fel a barlangot a gyógyulásban bízva. Később a kutatók is „felfedezték" a barlangot, és ma már megfelelő tudományos munkával alátámasztva, orvosi felügyelet mellett lehet a barlangterápiás kezelésen részt venni.
Hazánk barlangokban viszonylag gazdag ország. Éppen ezért nem meglepő, ha a magyarországi barlangok éghajlati, majd klímaterápiás kutatása hamar megkezdődött. Ennek eredménye, hogy a Béke-barlangban már 1959-ben megkezdték az Észak-magyarországi Szénbánya Vállalat bányászainak kezelését. Már az első évben jelentős eredményekről számoltak be, a kezelt betegek 87%-ánál tartós, vagy átmeneti javulást tapasztaltak. Az itt elért eredményeknek köszönhető, hogy hazánk a világon elsőként ismerte el a gyógybarlang fogalmát.
Bár a különleges barlangi klíma gyógyhatása ma már minden kétséget kizáróan bizonyított, az egyes gyógytényezők hatásmechanizmusa szakmai körökben még vitatott kérdés. Éppen ezért szükséges a barlangi klíma kutatása, különös tekintettel a gyógytényezőkre. De mik ezek a tulajdonságok, melyek a barlangi levegőt oly különlegessé teszik? A kérdéssel foglalkozó orvosok véleménye szerint nem beszélhetünk egyetlen gyógytényezőről, hanem a barlangi levegő fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságainak együttes hatásával kell számolnunk.
Barlangterápiát befolyásoló tényezők
Az eddigi kutatások alapján alapvetően az alábbi tényezők befolyásolják a barlangterápiát:
  • A levegő nagyfokú tisztasága
    A barlangi levegő egyik jellemző sajátossága, hogy mikrobiológiai szempontból szinte sterilnek mondható. Ez annyit jelent, hogy a barlangok megközelítőleg por-, csíra- és allergénmentes környezetnek tekinthetők. A szinte steril levegő kizárja az ingerkeltést a légutakban, valamint megakadályozza az újrafertőződés lehetőségét. Egyes barlangokban ugyanakkor előfordulhatnak a hűvös, nedves barlangi mikroklímát kedvelő penészgombák, ezek egyes fajai viszont antibiotikumokat termelnek, így elősegítik a barlang terápiás alkalmazását.
  • A levegő magas relatív páratartalma
    Az aktív (vagyis vizet vezető) barlangokban a relatív páratartalom gyakran eléri a 100%-ot. Ilyen körülmények között a barlangba esetleg lejutott porszemcsék, pollenek a rájuk csapódó vízpára hatására leülepednek, ezzel is hozzájárulva az előzőekben tárgyalt nagyfokú tisztasághoz.
  • A párakondenzátum kedvező kémiai összetétele
    Az eddigi megfigyelések szerint a karsztos barlangok aeroszolja gazdag a magnézium-, és főleg a kalcium-ionokban. Ez utóbbi kimondottan gyulladáscsökkentő hatású. A sóbányák, sóbarlangok levegője oldott sóban gazdag, melynek szintén jelentős gyógyhatása ismert. A barlang levegőjében 10-50 µm méretű, oldott kőzetanyagokat tartalmazó vízcseppecskék „úsznak", melyek lassan ülepednek le.
  • A levegő állandó hőmérséklete
    A barlangok jellemző klimatikus sajátossága, hogy a levegő hőmérsékletének változékonysága a bejárati szakaszok kivételével elenyésző. Az évi hőingás rendszerint nem éri el az 1°C-ot! A barlangi levegő átlaghőmérséklete általában megfelel a külső környezet évi átlaghőmérsékletével, ez Magyarországon kb. 10°C. Előfordulnak olyan barlangok is, melyekben a kivételes geotermikus adottságok miatt lényegesen melegebb van. Ilyen a már említett Grotta Giusti. A hőmérséklet mellett a légáramlás sebessége és iránya is fontos klímaelem. Barlangi körülmények között az áramlás mértéke a felszíni és a barlangi légtömegek fajsúlykülönbségének következménye. Nyáron általában a barlangból a felszín felé áramlik a hűvösebb levegő. Emiatt ekkor a barlangon belül nincsenek jelentős hőmérséklet-különbségek. Télen éppen fordítva, a felszín felől áramlik a hideg levegő a barlang mélyebb részei felé, ezért a bejárati szakasz lehűl. A barlangok szellőzését azonban egyéb tényezők is befolyásolhatják. Ilyenek pl. a felszínen uralkodó szelek iránya, turbulenciája, a légnyomás ingadozása, a barlang morfológiai adottsága (a járatok irányultsága, tagoltsága, hossza, keresztmetszete).
  • A levegő kedvező összetétele
    A barlangi levegőben az ún. állandó gázok (nitrogén, oxigén, stb) aránya közel azonos a felszíni levegőben tapasztalt arányokkal. Az ún. változó gázok koncentrációjában viszont szembetűnő különbség mutatható ki. A szén-dioxid mennyisége magasabb, mint a szabad légtérben. Ez az eltérés a barlang jellegétől, morfológiájától is függ, de a CO2 mennyisége elérheti a 0.3 térfogatszázalékot is (szélsőséges esetben még ennél is magasabb lehet). A szén-dioxid magas koncentrációja fokozza a légzésmélységet, így kedvezően hat a légúti betegségekben szenvedők állapotára.
  • Magas negatív iontartalom
    A 80-as években elvégzett mérések szerint egyes barlangokban rendkívül magas a barlangi levegő negatív ionizációja. A negatív töltésű ionok kétféleképpen fejtik ki hatásukat az élő szervezetre. Egyrészt közvetlen biológiai hatásuk van, másrészt elősegítik a pozitív töltésű szemcsékkel szennyezett levegő öntisztulását.
Forrás
  • Tardy J. (1984): Gyógyító barlangok. In: Kordos L. [szerk.]: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó Válallat, Budapest; pp. 66-74.
  • Kessler H. (1985): Gyógyászat a barlangban. In: Kessler H., Mozsáry G. [szerk.]: Barlangok útjain, vizein. Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat, Budapest; pp. 32-34.
  • Laczkovits G. (2006): Néhány szó a barlangi klímakezelésről. MEANDER Természetjáró, Barlangjáró és Oktató Egyesület, Budapest Varga K. (2011): Barlangklimatológia, barlangterápia, barlangvédelem. Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület, Szeged