Olyan front, amely különböző helyi hatások következtében az alsó légrétegekben alig mutatható ki, vagy ellenkező irányú változásokat (pl. hidegfront esetén hőmérsékletemelkedést) okoz. Hazánkban a legtipikusabb példa a Kárpát-medencét megülő, tartósan párás, ködös hideg időjárást megszüntető hidegfront. A front érkezésével a napsütés és a függőleges átkeveredés hatására a talaj közelében a hőmérséklet emelkedik, holott a magasabb rétegekben hidegebb levegő éri el a térséget.

Magas légnyomású légköri képződmény, amelynek jellemző horizontális kiterjedése 1000 km vagy annál nagyobb.
Az anticiklonok centrumában csendes, nyugodt időjárás a jellemző, a légkör magasabb rétegeiben felhőoszlató hatású, leszálló légmozgással. Az anticiklonokhoz nyáron inkább a száraz, napos idő társul, télen azonban főként a tartósabban fennálló anticiklonokat gyakran jellemzi párás, ködös idő. Az anticiklon peremén az északi féltekén az óramutató járásával megegyező irányú légmozgás alakul ki. A légnyomás többnyire meghaladja az 1020 hPa-t, de főleg télen, kontinentális eredetű anticiklonokban 1060 hPa is előfordulhat. Az anticiklonok több napig, de akár több hétig is fennállhatnak. Alkalmanként a „köztes anticiklon” kifejezéssel is élünk, ilyen esetben két ciklon közötti, jellemzően kisebb kiterjedésű, magas nyomású területről beszélünk, amelyben csak átmenetileg várjuk a felhőzet csökkenését.

Magas nyomású légköri képződmény azon területe, ahol a légnyomás a legmagasabb. Az anticiklon középpontjának környezetében rendszerint csekély a légnyomás-különbség (ellentétben a ciklon középpontjával). A meteorológiai térképeken a centrum helyét „M” betűvel jelöljük („M”, mint magas légnyomás).

A baroklinitás azt fejezi ki, hogy a légkörben az azonos hőmérsékletű pontokra és az azonos nyomású pontokra illeszkedő felületek egymással milyen szöget zárnak be. Minél nagyobb ez a bezárt szög, annál nagyobb a légkörben a baroklinitás. Ha a légkörben horizontális hőmérsékletkülönbségek alakulnak ki, akkor az együtt jár a baroklinitás megjelenésével is. A baroklin felületek mentén (többnyire) horizontális tengelyű örvényesség, illetve cirkuláció is generálódik, amelynek nagysága arányos a felületek által bezárt szöggel. Ez a fajta cirkuláció játszik szerepet a tavi vagy a hegy-völgyi szél kialakulásában is. A baroklinitásnak ugyanakkor lényeges szerepe van a szupercellák alacsonyszintű örvényességének létrehozásában is. A baroklinitás továbbá az egyik fő mozgatórugója a mérsékelt övi ciklonoknak és frontoknak is.

Olyan stabilan fennálló légköri helyzet, amely jelentős időtartamra – akár több mint egy hétig – blokkolja a közepes szélességeken jellemző nyugat-keleti irányú áramlást.
Ilyen időjárási helyzetekben nagyobb területen anticiklonális időjárás az uralkodó, míg a blokkoló anticiklon környezetében újra és újra ciklonok fejlődhetnek és tehetik változékonnyá az időjárást.

A bow echó ívbe hajló zivatar vagy zivatarlánc, ami a néhány 10 km-es mérettől kezdve akár a több száz km-es méretskálát is elérheti. Többnyire a bow echó tengelyében, a zivatarlánc vezető élén heves, károkozó szélrohamok alakulhatnak ki, emiatt a bow echó különösen veszélyes konvektív jelenségnek számít. A bow echó ívének két végén általában erős örvénylő mozgás realizálódik, ezt az örvénypárt hívjuk ívvégi örvényeknek. Ezekben nem ritkán akár tornádók is kialakulhatnak. Az északi féltekén a hosszabb életű bow echók asszimmetrikussá válnak, és az északi ívvégi örvény megerősödik, a déli disszipálódik. Emiatt a bow echó átalakul a vessző echó (idegen szóval comma) fázisba (a radarképeken a zivatarvonal alakja egy hajlott vesszőre hasonlít). A vessző "fejét", azaz az északi ívvégi örvényt szokás comma head zivatarnak is nevezni (még nincs meghonosodott magyar megfelelője).

A légköri instabilitás (vagy más néven labilitás) egyik gyakori mérőszáma az angol Convective Available Potential Energy kezdőbetűiből megalkotva. Teljes neve magyarul: Hozzáférhető Konvektív Potenciális Energia. A CAPE segítségével megbecsülhetjük egy adott pont fölötti légoszlopban, hogy egy felfelé elmozduló légelemen a környezete összesen mekkora munkát képes végezni, amennyiben a légelemre pozitív felhajtóerő hat. Minél nagyobb ez az érték, annál valószínűbb a záporok, zivatarok kialakulása, továbbá ezek a konvektív képződmények annál intenzívebbek lehetnek (természetesen ha egyéb, a konvekcióhoz szükséges feltételek is fennállnak). 

Az angol Constant Altitude Plan Position Indicator elnevezés rövidítése. A radaradatok megjelenítésének egy olyan típusa, amikor a háromdimenziós radaradathalmazt egy fix felszín feletti magasságon elmetsszük, és a mérést az így létrejött horizontális metszeten ábrázoljuk.

Alacsony nyomású légköri képződmény, amelynek jellemző horizontális kiterjedése a mérsékelt éghajlati övezetben 1000 km körüli.
A szél az északi féltekén a ciklon középpontja körül az óramutató járásával ellentétes irányban fúj. A legalacsonyabb légnyomási értékkel rendelkező cikloncentrumot zárt izobárok veszik körül. A ciklonok a bennük található időjárási frontokkal a változékony időjárás okozói. Középpontjukban a légnyomás jellemzően alacsonyabb 1010 hPa-nál, sőt egyes kimélyült ciklonokban akár 950 hPa alá is süllyedhet. A mérsékelt övi ciklonok mellett megkülönböztetünk trópusi ciklonokat is (hurrikán, tájfun), amelyek kisebbek, eltérő szerkezetűek és a mérsékeltövi társaikhoz képest jóval erősebbek.

Az izobárok olyan elrendeződését, görbületét, amely az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes irányú áramlást generál, ciklonális görbületnek, ellentétes esetét anticiklonális görbületnek nevezzük.
A felszín közeli szinteken az izobárok ciklonális görbülete gyakran társul a szélmezőben úgynevezett összeáramlással, ami megfelelő feltételekkel párosulva kedvező lehet a felhő- és csapadékképződés szempontjából.

Az adott területen a tengerszintre átszámított légnyomás a környezetéhez képest kissé alacsonyabb, de határozott ciklontevékenységről nem beszélhetünk.
A Kárpát-medencében elsősorban a nyári félévben előforduló ciklonális nyomási mező kedvez a helyi záporok, zivatarok kialakulásához.

A hónap három részre bontásából származó 8–11 napos időegység.

Ekvipotenciális hőmérséklet

Az ekvivalens potenciális hőmérséklet az a hőmérséklet, amelyet akkor kapnánk, ha a levegőből kicsapatnánk a vízgőztartalmat, az így felszabaduló kondenzációs hő pedig teljes egészében a levegő hőmérsékletének (belső energiájának) a növekedésére fordítódna. Minél melegebb a levegő és/vagy minél magasabb a vízgőztartalma, annál magasabb lesz az ekvivalens potenciális hőmérséklete. Emiatt legfőképpen a levegő nedvesség- és hőtartalmának együttes jellemzésére alkalmas.

Általában ciklonok, anticiklonok keleti (nyugati) oldalát ezen nyomási képződmények előoldalának (hátoldalának) is nevezzük.
Az előoldal és hátoldal kifejezést más áramlási rendszerekre (pl. magassági teknő, gerinc) is alkalmazhatjuk. Általában az áthelyeződés, fejlődés irányának megfelelő oldalt előoldalnak, míg az átellenes oldalt hátoldalnak nevezhetjük.

Olyan mélyedés vagy völgyszűkület, ahol a fagy sokkal gyakoribb, illetve éjszaka jelentősen alacsonyabb a hőmérséklet, mint a környező területeken.
Ezeken a helyeken derült, szélcsendes éjszakákon a sűrűbb, hidegebb levegő összegyűlik a mélyedés vagy völgy alján. Hazánkban fagyzugos helyen található például a zabari, illetve nyírlugosi mérőállomás.

Meleg, száraz leszálló légmozgás a hegységek szél irányával ellentétes oldalán.
A hegység fölött átáramló levegő a túloldalon süllyedés közben felmelegszik. A jelenség minden magasabb hegység környezetében megfigyelhető, és nem csak a hegy lábánál, hanem nagyobb távolságban is érezteti hatását. Így fordulhat elő, hogy hazánkban nyugatias szelek esetén az Alpok főnhatása helyenként magasabb hőmérsékletet és szárazabb levegőt eredményezhet a nyugati országrészben. Ehhez hasonlóan északi, illetve keleties áramlásnál a Kárpátok, illetve az Erdélyi-szigethegység főnös hatása érvényesülhet a határaink menti területeken. A főn közvetlenül a magas hegységek oldalában vagy annak lábánál viharos, esetenként pusztító erejű is lehet.

Különböző tulajdonságú légtömegek közötti viszonylag keskeny határfelület. Frontok érkezésekor a hőmérséklet rövid időn belüli megváltozásával párhuzamosan a szél erőssége, iránya és a levegő egyéb állapothatározói (pl. légnedvesség) is ugrásszerűen megváltozhatnak.

A Genovai-öböl közelében kialakuló vagy megerősödő ciklon, amely kelet, északkelet felé elmozdulva jelentős csapadékot okozhat Délkelet-Európában és a Kárpát-medencében. A téli félévben gyakoribb.

A horizontális áramlás csavarvonalszerűségét jellemző mérőszám. Minél magasabb a helikalitás, a szél iránya és az örvényesség vektora annál inkább egybeesik. A szupercellás zivatarok élettartamát és a bennük megfigyelhető örvénylő mozgást jelentősen befolyásolhatja a környezet helikalitásának mértéke. Minél magasabb a szupercellás zivatarba beáramló levegő helikalitása, annál erősebb és hosszabb életű szupercellára számíthatunk.

Ha az áramlás a hidegebb légtömeg felől a melegebb felé szállítja a levegőt, akkor hideg-, ellenkező esetben melegadvekcióról beszélünk.
Ha az egyéb hatásoktól eltekintünk, akkor a melegadvekció az adott térség fölött a hőmérséklet emelkedését, a hidegadvekció annak csökkenését okozza.

A magaslégkörben található, ciklonális forgású, a környezeténél hidegebb légörvény.
Míg a talaj közelében kevésbé vagy egyáltalán nem mutatható ki ciklonális forgás és nyomási centrum, addig a magasabb légrétegekben (~500 hPa és fölötte) egy jellemzően több 100, de akár 1000 km átmérőjű örvény található. A kisebb méretű örvények esetén inkább a hidegcsepp, míg nagyobb méret esetén a magassági hidegörvény vagy magassági ciklon elnevezésekkel élünk. A feltételektől függően sokféle időjárás társulhat a hidegcseppekhez. A magasban megjelenő hideg levegő labilizáló hatása miatt a nyári félévben gyakran alakulnak ki záporok, zivatarok.

A légköri frontok olyan típusa, amikor a hideg levegő a meleg légtömeg irányába helyeződik át.
A frontfelület dőlési szöge változó, a frontfelület mentén a feláramlás gyakran – kiváltképp nyáron – heves, ennek megfelelően a felhőzet többnyire tornyos gomoly-, illetve zivatarfelhőkből áll. A hidegfront rendszerint gyorsan vonul. Ha a levegő száraz, a csapadékhullás elmaradhat, ilyenkor csak a szélerősödés jelzi a frontot.

A Kárpát-medencében a téli félévben fellépő tipikus időjárási jelenség, amikor a medence alján több napon keresztül rétegfelhőzet, hideg, párás, ködös idő alakul ki.
Hidegpárna kialakulásakor rendszerint tartósan anticiklon uralja a térséget, a talaj közelében hőmérsékleti inverzió alakul ki.  A tipikus forgatókönyv szerint kezdetben csak a felszín közelében sűrű köd fokozatosan megvastagszik, majd megemelkedik, és rétegfelhőzetté alakul át. A felhőzet teteje rendszerint 400 és 1000 méter között stabilizálódhat. A felhőzet alatti egyhangú, hideg, párás, szürke idővel szemben a felhőzet fölé nyúló hegycsúcsokon derült, napos, a lentinél melegebb időt tapasztalhatunk. A felhőzet vastagságától és hőmérsékletétől függően kisebb mennyiségű csapadék: szitálás, ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat.

Elsősorban konvektív felhőből hulló csapadékfajta, amely 2–5 mm átmérőjű, fehér, átlátszatlan, hozzávetőlegesen gömb alakú (néha kúp formájú) szilárd halmazállapotú részecske. Általában a hódara, vagy tápiókahó záporos formában hullik, amikor a felszíni hőmérséklet 0 °C, vagy kevéssel az alatti. A hódara, illetve tápiókahó úgy jön létre, hogy a felhőben hulló jégkristály apró, túlhűlt vízcseppeket gyűjt össze, amelyek ráfagynak az ütközés során. A tápiókahó ismérve, hogy az a felszínről visszapattan, és a puhább szerkezete miatt széthullik. A jégszem vagy jégdara ezzel szemben keménysége folytán a visszapattanás után egyben marad.

Akkor keletkezik, ha erős, örvényes szél a friss porhót felkapja és magával sodorja; a hófúvás a talajon levő, kiemelkedő tárgyak előtt kisebb, mögöttük nagyobb méretű hófelhalmozódáshoz vezet, mert a szél erőssége az útjában álló akadályok előtt és mögött bizonyos területen gyengül, légörvény keletkezik, és itt a felkapott hó egy része újból kihull a levegőből.

10 naptól 6 hónapig terjedő időjárás-előrejelzés.

Légköri állapotjelző, a termikus állapot jellemzője; a statisztikus mechanika értelmezése szerint a termikus mozgás egy szabadsági fokra jutó átlagos energiájának mértéke; számszerű kifejezésére különböző hőmérsékleti skálák szolgálnak.

Az időjárási frontok haladása gyakran nem egyenletes, egyes szakaszai – jellemzően a csapadékképződés erősödésével párhuzamosan – lelassulnak, lemaradhatnak. Az ilyen típusú frontzónát hullámzó frontnak, a jelenséget hullámvetésnek nevezzük.
A front hullámvetését gyakran domborzati akadály okozza. A hidegfront addig egyenletesnek mondható mozgása a hegység, mint akadály miatt lelassulhat, sőt a frontot hordozó ciklon mozgásához képest lemaradhat, akár visszafelé is elmozdulhat. Ez utóbbi esetben melegfronti szakasz jelenik meg a front vonalán. A folyamat erősödése egy új ciklon kialakulásához is vezethet. Tipikus példaként említhetjük az Alpokon átkelő hidegfrontokat.

Közel folytonos, hosszan elnyúló (gyakran több mint 100 km) vonalba rendezett zivatarokat jelent.
Bár előfordulnak lassú mozgású vagy közel egy helyben fejlődő zivatarvonalak is, a zivatarláncok tipikusan nagy sebességgel helyeződnek át, a lánc vonalára merőleges irányban. Zivatarlánc érkezését jellemzően viharos szélroham, intenzív csapadéktevékenység és erős villámtevékenység kíséri. A helyben képződő, elszórt zivatarokkal ellentétben a zivatarláncok nagyobb területen okozhatnak káreseményeket. Sok esetben egy hidegfront előtt alakul ki, de időjárási frontoktól távolabb is előfordul.

A troposzférában a magassággal általában csökken a hőmérséklet, az ezzel ellentétes jelenséget, vagyis a hőmérséklet magassággal való emelkedését inverziónak nevezzük.
A talaj közelében leginkább a felszín éjszakai lehűlése miatt alakul ki inverzió, ekkor kisugárzási inverzióról beszélünk. Frontális inverzió a front felülete mentén, az alsó hidegebb és a felső melegebb légtömeg határán lép fel. Az úgynevezett zsugorodási (összenyomódási) inverzió a leszálló légmozgások miatti felmelegedés következménye. A légkör azon részét, amelyben az időjárási események nagy része zajlik (troposzféra) egy stabilabb, rendszerint szintén inverziós réteg zárja le. Az inverzió nagymértékben korlátozza a függőleges légmozgást.

Az éghajlati és időjárási térképeken az azonos tengerszinti légnyomású helyeket összekötő görbe; irányítottsága megszabja a szél irányát, sűrűsége pedig a sebességét.

Viszonylag keskeny, szűk keresztmetszetű, hosszan elnyúló, erős áramlású zóna. A mérsékelt éghajlati övben a legtipikusabb változata a troposzféra felső határa alatt (7–12 km) elhelyezkedő, megszakításokkal az egész Földet hullámozva körbefolyó futóáramlás (poláris jet).
A poláris jet egyes szakaszai néhány 1000 km hosszúak, több 100 km szélesek és néhány km vastagok, amelyben a maximális szélsebesség meghaladja a 100–150, esetenként a 300 km/h-t. A jet stream kialakulása a Föld forgásához, illetve a sarkok és trópusok közötti hőmérséklet-különbséghez kötődik. A futóáramlások szoros kapcsolatban vannak a ciklonok, frontok, de más csapadékrendszerek fejlődésével. A jet stream a légi közlekedést, illetve a repülés időtartamát is nagyban befolyásolja. A futóáramlások környezetében a nagy szélnyírás turbulens áramlás kialakulásához vezet, ami a repülőgép rázkódását okozza.

A szupercellák jellegzetes reflektivitási mintázata a radarképeken, ami a szupercellákra jellemző elkülönült fel- és leáramlási zónák meglétére utal.

A felszín feletti azon légréteg vastagsága, amelyben a függőleges mozgásoknak köszönhetően viszonylag jól elkeveredik a levegő. Ez a réteg a troposzférának azon legalsó tartománya, amelyben a földfelszín hatása közvetlenül és rövid időn belül (~1–2 óra) érvényesül.
A függőleges légcsere szoros kapcsolatban van a hőmérséklet és a szél magassággal való változásával. Stabil rétegződés és szélcsendes idő esetén kicsi a keveredési rétegvastagság, ekkor a forrásokból kikerülő légszennyező anyagok a felszín közelében maradnak.

Az éghajlat leírásával, fizikai magyarázatával és az éghajlatra vonatkozó ismeretek hasznosításával foglalkozó szakterület.

Több meteorológiai elemre (hőmérséklet, szél, felhőzet, csapadék, kérés esetén légnyomás, relatív nedvesség) vonatkozó előrejelzés.

A különböző magasságban levő légrétegek keveredését és egyben a hő, illetve vízgőz függőleges irányú átvitelét eredményező mozgások esetén konvekcióról beszélünk. Szűkebb értelemben a magasra törő gomolyfelhők, zivatarfelhők jelenségét nevezzük konvekciónak, ebben a kontextusban használjuk legtöbbször a fogalmat.
A konvektív mozgásokat leginkább a levegő sűrűség különbségeiből fakadó instabilitások eredményezik. Napsütéses időben szinte mindig kialakulnak ilyen jellegű fel és leszálló, ezáltal átkeveredést biztosító légmozgások. A felszín irányából a környezethez képest kissé magasabb hőmérsékletű légbuborékok (termikek) indulnak el fölfelé, amelyek, ha magasra jutva kellően lehűlnek, akkor gomolyfelhők képződnek. A gomolyfelhőkből továbbfejlődve zivatarfelhők alakulhatnak ki.

A levegőnek a talaj közelében megfigyelhető összeáramlása, majd feláramlása egy néhány 100 km hosszú képzeletbeli vonal mentén, gyakran időjárási frontoktól távolabb. Megfelelő nedvességtartalom, instabil hőmérsékleti rétegződés esetén sokszor intenzív gomolyfelhő-képződés megy végbe, és záporok, zivatarok alakulnak ki.

3–10 napos időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzés.

A függőleges légmozgásokat, légcserét korlátozó légköri állapot esetén stabil, míg ennek ellenkezőjekor labilis (instabil) légállapotról beszélünk.
Ha az emelkedő levegő egy adott magasságban melegebb, mint a környezete, akkor labilis légállapotról beszélünk. Ilyen esetben, ha kellő nedvesség áll rendelkezésre, akkor a gomolyfelhők a képződésük során felszabaduló kondenzációs hő hatására robbanásszerű fejlődésnek indulhatnak. Labilis légállapot említésekor az így kialakuló záporok, zivatarok esélyére kívánjuk felhívni a figyelmet. A téli félévben a levegőminőség szoros kapcsolatban áll a felszín közeli légrétegek stabilitásával, mivel korlátozott függőleges légcsere esetén feldúsulnak a légszennyező anyagok, különösen igaz ez az inverziós, hidegpárnás helyzetekben.

A légzuhatag, vagy más néven lecsapó(dó) légtest olyan erős leáramlás, mely hirtelen pusztító szélvihart eredményez a talajfelszínen vagy annak közelében. Jellemzője, hogy mindössze pár percig tart, de azalatt akár 240 km/h-s szélsebesség is előfordulhat. Az okozott kár a légzuhatag lokális jellege és romboló ereje miatt a felületes szemlélő számára tornádó nyomainak is tűnhet, bár tüzetesebb elemzés során rendszerint felderíthető a valódi ok, elkülöníthető a kétféle jelenség. Egy downburst mérete szerint két kategóriába sorolható be: microburst-nek akkor nevezzük, ha 4 km-nél kisebb az átmérője, míg macroburst-nek a 4-km-nél nagyobbakat hívjuk. Amennyiben nem ismerjük a pontos kiterjedését, vagy általánosságban beszélünk róla, akkor marad a downburst kifejezés.
A légzuhatagokat elkülöníthetjük aszerint is, hogy milyen csapadékviszonyok jellemzik őket. A száraz légzuhatag a kevés vagy semennyi csapadékkal nem járó légzuhatagot jelenti. Ebben az esetben a csapadék még azelőtt elpárolog, mielőtt elérne a talajig. Ellenben nedves légzuhatagról akkor van szó, ha az számottevő csapadékkal érkezik. Mindkét típus jellegzetes légrétegződési viszonyokkal, felismerhető meteorológiai jellemzőkkel rendelkezik.

A csupán a légkör magasabb szintjein megjelenő frontfelületek esetén magassági frontokról beszélünk. A magassági hidegfront érkezése növeli a függőleges hőmérsékleti gradienst, vagyis a talaj közeli és a magasabb légrétegek közötti hőmérsékleti különbséget, így labilizáló hatása kedvező záporok, zivatarok kialakulásához.

Ciklonok melegszektorában kialakuló, legfeljebb pár 100 km széles és 1–3 km vastagságú áramlási zóna, amely magas nedvességtartalmú, meleg levegőt szállít.
A jelentős csapadékkal járó ciklonok, zivatarrendszerek esetében sok esetben a meleg nedves szállítószalag biztosítja a szükséges vízgőztartalmat, illetve a labilitást.

A légköri front azon esete, amikor a két különböző hőmérsékletű légtömeget elválasztó front a melegebb felől a hidegebb felé helyeződik át.
A melegfrontot általában nagyobb kiterjedésű, réteges felhőzet és csapadék jellemzi. A front felhőzete a magasabb légrétegekben hamarabb – még a front talajközelben történő áthaladása előtt – az adott térség fölé ér. A front felhőzetéből inkább csendes eső, télen vegyes formájú csapadék hullik. Főként nyáron nem minden melegfrontnál alakul ki vastag felhőzet. Magyarország fölé a melegfrontok főként a Földközi-tenger medencéje, illetve nyugat felől érkeznek.

Az MKK egy igen nagyméretű és tartósan fennálló zivatarrendszer. A zivatarrendszerek MKK kategóriába való sorolása definíció szerint az infravörös műholdképek alapján történik. A felhőtető hőmérséklete legalább 6 órán keresztül 100 ezer négyzetkilométernél nagyobb területen -32, illetve 50 ezer négyzetkilométeren -52 °C-nál hidegebb, és az alacsony hőmérsékletű terület közel kerek formájú.
A mezoléptékű konvektív komplexumok elsődleges veszélyforrása a nagy mennyiségű, pár óra alatt lehulló csapadék, mely áradásokat okozhat, de az intenzív zivatarokhoz erős villámtevékenység, jégeső és viharos szél is társulhat. Hazánkban ugyan nagyon ritkán, de előfordulnak a fönti definíciót kielégítő csapadékrendszerek.

A hőmérséklet napi középértéke.

Az egységnyi távolságra számított légnyomás-különbséget nyomási gradiensnek nevezzük.
A gradiens egy vektormennyiség, amelynek iránya merőleges az izobárokra és az alacsonyabb nyomás felől a magasabb nyomás felé mutat. A légnyomás függőleges irányban lényegesen nagyobb mértékben változik, de a nyomási gradiens említésekor leginkább a horizontális komponens nagyságára gondolunk.
Nagy nyomási gradiens esetén, a talajtérképeken a tengerszintre átszámított légnyomás izovonalai (izobárok) közel vannak egymáshoz. A nyomási gradiens és a szél erőssége között a légkör magasabb tartományaiban nagyon szoros a kapcsolat, de a talaj közelében is viszonylag jó összefüggés tapasztalható. Az időjárási helyzettől és a helyi adottságoktól, domborzati viszonyoktól függően ~1.2 hPa/100 km-t meghaladó gradiens esetén viharos szél a jellemző.

A légkörben a légnyomás a magassággal csökken. A nagyobb magasságok meteorológiai viszonyait (szél, hőmérséklet, nedvesség) gyakran olyan felületek mentén ábrázoljuk és elemezzük, melyeken a légnyomás értékei azonosak. Ezeket nyomási szinteknek vagy izobár felületeknek nevezzük.
Léteznek kitüntetett, gyakran hivatkozott és ábrázolt nyomási szintek, melyeket főizobár szinteknek nevezünk, mint például 925, 850, 700, 500 és 300 hPa. Az időjárási frontokkal, légtömegek hőmérsékletével összefüggésben gyakrabban a felszínhez közelebbi nyomási szinteket (925, 850 hPa) elemezzük. A felhőzet és a frontális csapadék általában jó összefüggést mutat a 700 hPa-os szint légnedvességgel, telítettségével. Az 500 hPa-os szint áramlási viszonyaiból hozzávetőlegesen következtethetünk a felhő és csapadékképződéshez társítható felszálló vagy éppen a felhőoszlató hatású leszálló légmozgásokra. A 300 hPa-os szinten leginkább a troposzféra tetején jelen levő ún. futóáramlások elhelyezkedését vizsgáljuk.

A ciklon fejlődési folyamatának befejező szakaszában a melegfronttal fokozatosan összeolvad az azt utolérő hidegfront. A folyamatot okklúziónak, az összeolvadt frontot okklúziós frontnak nevezzük.
A két front közötti meleg légtömeg (melegszektor) kiszorul a felszín közeléből, és ezzel együtt feláramlásra kényszerül, ami felhő- és csapadékképződéssel jár. A hidegfront mögötti és a melegfront előtti hideg légtömegek összekapcsolódnak. Az okklúziós frontokat általában vastag felhőzet és tartós csapadék jellemzi.

Ötnapos időszak alatt, valamely időjárási elemre vonatkoztatott középérték.

Időjárás-előrejelzés.

Az a legalacsonyabb léghőmérséklet, amelyet közvetlenül a talajfelszín fölött 5 cm magasságban mérnek.

A Doppler-elven működő radarberendezések egyik fontos produktuma. Az ilyen elven működő radarok - amennyiben rendelkezésre állnak a levegőben megfelelően nagy részecskék - képesek megmérni, hogy az adott légelem a műszertől mekkora sebességgel távolodik vagy közeledik ahhoz. Ezeket a méréseket térképen ábrázolva azonosíthatók azok a helyek, ahol egymástól kis távolságra közeledés és távolodás történik, ugyanis ez jelentős horizontális nyírásra és örvénylő mozgásra utalhat. Ilyen módon többek között azonosítható a szupercellákban zajló forgómozgás. A tornádók detektálása ugyanakkor csak abban az esetben valósulhat meg ezzel a módszerrel, ha a tornádó kellően közel alakult ki a radarhoz, mert a mérés csak ekkor képes felbontani a forgószél kis skálájú örvénylő mozgását. 

A levegő tényleges páranyomása és telítési páranyomása közötti arány.

12–72 órás időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzés.

A CAPE egy olyan változata, ami a felszínről emelkedő légelemre ható összes munkát számszerűsíti (a CAPE előtti SB az angol Surface Based elnevezés rövidítése).

Légköri front, amelynek helyzete az idővel alig változik. A gyakorlatban azok a frontok sorolandók ide, amelyek haladási sebessége kisebb, mint 10 km óránként.

A szupercella hátoldali leáramlási zónájának és beáramlási zónájának peremén kialakuló gomolyfelhősor, amely egyfajta uszályként azonosítható a zivatar hátsó oldalán.

A szél sebességének és irányának térbeli megváltozása.
Elsősorban a függőleges irányú szélnyírás jelentősége kerülhet előtérbe az időjárási helyzet leírásakor. A zivatarok típusát, zivatarrendszerek kialakulását nagyban befolyásolja a függőleges szélprofil jellege. Általában elmondható, hogy ha a labilis légrétegződés erős magassági áramlással és nagymértékű szélnyírással párosul, akkor nagyobb eséllyel alakulnak ki veszélyes időjárást hordozó zivatarfelhők.

Jelentős mértékű légszennyező anyag-kibocsátás és tartósan kedvezőtlen légköri hígulási viszonyok együttes fennállásakor kialakuló jelenség; szmog esetén a szennyező anyagok (SO2, CO, NO2, stb.) koncentrációja a levegőminőségi határértékeket többszörösen meghaladják.

A különböző nyomási szintek térképein megjelenő alakzat, ahol a környezetéhez képest ugyanazon légnyomási értékek alacsonyabban (teknő) vagy magasabban (gerinc) vannak.
A magasban a gerinc közeledése többnyire leszálló, felhőoszlató légmozgással párosul, míg a teknő közeledtével felhő- és csapadékképződéshez kedvező, felfelé irányuló áramlások jelentkeznek.

A légkör legalsó, kb. 10 km vastag rétege, ahol az időjárási folyamatok (felhő-, és csapadékképződés) zajlanak.

Maximum 6 órára szóló előrejelzés, amely egy kedvezőtlen esemény közeledtére figyelmeztet.

Ultraibolya sugárzás; az a sugárzás, amelynek hullámhossza a látható tartomány alsó határánál rövidebb (0,38 mikrométer), de a röntgensugárzás felső határánál (0,2 mikrométer) hosszabb.

Zivatarfelhők olyan, egymással kölcsönhatásban levő nagyobb (legalább 100 km-es méretskálájú) csoportja, melyek többé-kevésbé összefüggő csapadékmezővel rendelkeznek.
A zivatarrendszereket különféle szempontok szerint típusokba sorolják. Hazánkban kitüntetett figyelmet érdemelnek a vonalba rendeződő zivatarok (zivatarlánc), amelyek gyakran nagy sebességgel helyeződnek át, és szélroham jelzi megérkezésüket. Az időjárási helyzettől függően a villámtevékenység mellett a szervezett zivatarok domináns veszélyforrása lehet a nagy mennyiségű csapadék, a szél, illetve a jégeső is.

Körülbelül 5300-5800 méter magasságban található nyomási (főizobár) szint.
Az időjárást nagyvonalakban meghatározó áramlási képződményeket (például teknő, gerinc, magassági ciklon) a gyakorlatban elsősorban ezen a nyomási felületen vizsgáljuk.

Körülbelül 2800-3300 méter magasságban található nyomási (főizobár) szint.
A felhőzet és a frontális csapadék az esetek jelentős részében viszonylag jó összefüggést mutat a 700 hPa-os szint légnedvességével, telítettségével.

Körülbelül 1500 méter magasságban található nyomási (főizobár) szint.
Az időjárási frontokkal, légtömegek hőmérsékletével, nappali csúcshőmérséklettel kapcsolatban gyakran hivatkozunk erre a nyomási szintre. A felszín közeli légrétegekkel ellentétben, ebben a magasságban már elhanyagolható a hőmérséklet napi menete, így a különféle légtömegek, frontok jobban azonosíthatók. Nyáron, napos időben délután az alsó légrétegekben, 850 hPa alatt a legtöbb esetben olyan rétegződés alakul ki, melyben 100 méterenként megközelítőleg 1 °C fokkal változik a hőmérséklet a magassággal. A 850 hPa magasságának és hőmérsékletének ismeretében így könnyebben becsülhető a nappali legmagasabb hőmérséklet.