2024. december 4. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2023. június 21. 16:08

2023. júniusi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint néhány főbb növényre vonatkozó termésbecslést mutatunk be.

A műholdas méréseken alapuló globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet nincs jó állapotban (vörös területek) többek között Ázsia középső vidékein és Afrika déli részén. Jelentősebb, vegetációs időszakban lévő aszállyal sújtott területeket az ASI nevű műholdas index szintén Ázsia középső részén, az USA-ban és Ausztráliában mutat (2. ábra). A becsült májusi csapadékösszeg hatalmas különbségeket mutat bolygónkon (3. ábra), az anomália globális térképén pedig nagy területen van csapadékhiány és -többlet is: kevesebb eső esett például Afrika nagy részén és a már említett Ázsia középső területein. Csapadéktöbblet volt ugyanakkor például a Földközi-tenger vidékén és Dél-Afrika keleti felén (4. ábra).


Európa
A 2023. május 1. és június 12. közötti időszakban ismét nagy különbségek jellemezték Európa időjárását. amely jelentősen befolyásolja a kultúrnövények fejlődését (5. ábra).

A vizsgált időszakot az átlagosnál 2-4 Celsius fokkal melegebb időjárás jellemezte Oroszország európai területének északi részét, Franciaország nyugati területeit, a Pireneusi-félsziget északnyugati részét, Írországot és Skóciát (6. ábra). Európa többi részén ugyanakkor az átlagosnál valamivel hűvösebb idő volt.

A szokásosnál csapadékosabb idő volt Spanyolország és Olaszország legnagyobb részén, Portugália északkeleti, Franciaország déli területein, a Balkán-félsziget nyugati felén, Magyarország nyugati, Szlovákia délnyugati, Törökország nyugati vidékén, valamint Oroszország európai területének jelentős részén (7. ábra). Ezzel szemben az átlagosnál szárazabb időjárás volt a Német-Lengyel és a Kelet-európai síkságon, a Skandináv-félsziget déli részén és a Brit-szigeteken.

A tavaszra visszatekintve elmondható, hogy a hőmérséklet délnyugaton és keleten az átlag fölött, Skandináviában az alatt alakult (8. ábra), de a hideg napok száma (Tmin<0) főleg a keleti részeken alakult magasabban a szokásosnál (9. ábra). Az átlagosnál szárazabb időjárás jellemezte Dél-Európát, a Pireneusi-félszigeten fokozódott az aszály (10. ábra). Európa más területein azonban csapadékosabb volt a tavasz a szokásosnál, nagy területeken szűnt meg a régóta tartó aszályos állapot.

Franciaországban kedvezőek a terméskilátások mind az őszi, mind a nyári növények szempontjából. A növények jó állapotban vannak köszönhetően a kora tavaszi jelentős csapadéknak. Május közepétől ugyan szárazabb idő köszöntött be, de a növények még találnak nedvességet a talajban. A terméskilátások kevéssel az öt éves átlag fölött alakulnak.

Németországban május közepe óta a csapadékhiány miatt jelentősen csökkent a talaj nedvességtartalma, különösen az ország északkeleti részén. Egyelőre a növények még találnak nedvességet a talaj mélyebb részein és emiatt jó kondícióban vannak, de a következő hetekben csapadékra van szükség, hogy mindez meg is maradjon. Az őszi vetésekre vonatkozó termésbecslések az öt éves átlag fölött alakulnak. A kapásnövények a vetés késése miatt az átlagoshoz képest le vannak maradva a fejlődésben.

Lengyelországban május első két dekádjában egyre növekedett a csapadékhiány, majd a hónap utolsó napjaiban csapadékot kapott az ország nagyobb része. Ez az őszi kalászosok virágzására és magképződésére esett, így a talaj nedvességtartalma növekedett ebben a kritikus időszakban.

Románia nyugati és déli területein jelentős csapadék hullott ebben az időszakban, ami magasan tartotta a talaj nedvességtartalmát. Az őszi vetések magképződésének időszakában kellő nedvesség állt a növények rendelkezésére, de a csapadékos idő a kórokozóknak is kedvezett, így a termés minősége is romolhat. A nyári növények gyenge állapotban vannak, mivel a vetés körüli és a korai fejlődés időszakában kedvezőtlenül hideg volt.

Spanyolország és Portugália területére május utolsó dekádja meghozta a csapadékot. Ez azonban már túl későn érkezett, bár a nyári növények talán még hasznosítanak ebből valamit. Spanyolország déli és középső területein az öntözést jelentősen korlátozták, emiatt a nyári növények vetésterülete jelentősen csökkent.

Olaszországban az időjárás kedvezőtlen volt a búza számára. Az áradások hatalmas területeket érintettek Emilia Romagna tartományban, ahol a mezőgazdasági területek körülbelül 42%-a károsodott. Az őszi búza Szicíliában is károkat szenvedett az erős szelek és a heves csapadék miatt. A nyári növények többnyire jó állapotban vannak.

A terméskilátások vegyesek Európában, az egyes növények kritikus időszakának csapadékeloszlása döntően meghatározza a várakozásokat (11-16. ábra).

Amerikai Egyesült Államok
Június első felében a Nagy Síkság területén heves záporok, zivatarok lassították a mezőgazdasági munkákat, köztük az őszi gabonák aratását, de a bőséges csapadék jól jött a rétek és legelők, valamint a fejlődő nyári növények számára. A Síkság középső részétől Montanáig sokfelé 50 mm-t meghaladó mennyiség esett. Keletebbre azonban többnyire száraz időjárás uralkodott, a Középnyugaton tovább száradt a felső talajréteg, ami a nyári növények egyenetlen, gyenge kelését eredményezte, és egyre nő a vegetatív fázisban járó kukoricát és szóját érő stressz is. A hónap közepén érkezett némi záporos csapadék a Mississippitől keletre. Szintén száraz idő jellemezte a közép-atlanti és a délnyugati államokat, északkeleten pedig a kanadai erdőtüzekből származó sűrű füst okozott igen rossz látási viszonyokat és erősen szennyezett levegőt. A hőmérséklet a Nagy-tavaktól nyugatra elterülő északi államokban több fokkal meghaladta az ilyenkor szokásos értékeket, míg az Atlanti partvidék északi és középső államaiban jelentősen hűvösebb volt a sokéves átlagnál.
Az országos statisztikák szerint június 11-re az összes elvetett kukorica 93%-a kelt ki. Az állományok 61%-át minősítették jó vagy kiváló állapotúnak, míg Iowában, a legnagyobb kukoricatermelő államban ez az arány 70%-os. Ugyanakkor országosan a kukoricatermő vidékek 57%-án figyelhető meg valamilyen mértékű aszály. Szintén június 11-ig az őszi búzának 89%-a került kalászos állapotba, de egyes helyeken már az aratás is elkezdődött, országosan az őszi búza 8%-át már betakarították. Az állományok 38%-a kapott jó vagy kiváló minősítést, de a legjelentősebb őszi búza termelő Kansas államban az állományok 56%-a gyenge vagy nagyon gyenge állapotú az arrafelé régóta fennálló súlyos aszály miatt.

Kanada
A Préri területén június első felében is folytatódott a már májusban is tapasztalt meleg idő. Az ilyenkor szokásosnál 4-8 fokkal magasabb hőmérsékleten felgyorsult a tavaszi vetések kelése, de a megfelelő mennyiségű csapadékban nem részesült tájakon a talaj is jelentősen kiszáradt a napközben 30-35 fokos hőségben. A hónap közepén záporos csapadék enyhítette kissé a forróságot, de ennek mennyisége nagy területi változatosságot mutatott, a legtöbb helyen 10 mm sem esett. Ugyanakkor a délkeleti országrészben az ilyenkor szokásosnál 1-2 fokkal hűvösebb, de napos idő segítette az őszi gabonák fejlődését és a kukorica valamint szója kelését, korai növekedését. Csapadék kevés hullott, így jól lehetett haladni az aktuális mezőgazdasági munkákkal.

Mexikó
Az ország kukorica termése elmarad az öt éves átlagtól, 26,5 millió tonna körül várható, 3,84 t/ha termésátlaggal.

Közép-Ázsia
Forró, az átlagosnál 5-11 fokkal melegebb időjárás uralkodott június elején a térségben, Oroszország középső részén a maximumok elérték a 38 fokot, Észak-Kazahsztánban pedig 41 foknál is többet mértek. A hőség csak fokozta az amúgy is súlyos aszályt, és csökkentette a tavaszi gabonák megerősödésének esélyét. A hónap első hetének végén markáns hidegfront érkezett záporokkal, zivatarokkal, melyek csak lokálisan, főként Szibéria délnyugati részén csökkentették a szárazságot, de Kazahsztán északi tájain alig esett. A műholdas VHI (Vegetation Helath Index) index rendkívül gyenge tavaszi búza állományokat mutat ebben a korai kritikus állapotban, néhol teljesen sivárak a szántóföldek. Bár a tavaszi kalászosok még vegetatív állapotban vannak, és még lenne ideje a búzának és árpának a megerősödésre, de ehhez kiadós esőkre lenne szükség. Délebbre az októbertől májusig tartó nedves évszak befejeződött, bár az idén március óta arrafelé is alig esett. A gyapot övezetben a hőmérséklet 3-7 fokkal meghaladja az ilyenkor szokásos értékeket, és a hőség felgyorsítja a növény fejlődését. Üzbegisztánban öntözéssel termesztik a gyapotot, ezért a túlzott meleg – különösen a virágzás időszakában – hátrányosan befolyásolja a terméshozamot.

Kelet-Ázsia
Június első dekádjában záporok öntözték Kína keleti felét, a déli termőterületeken lokálisan 100 mm-nél is több esett, de északkeleten is 10-50 mm közötti mennyiség hullott. Bár délen a nedves idő már kedvezőtlen az érésben lévő korai vetésű rizs számára, a vegetatív fázisban járó nyári növényeknek jókor jött a csapadék. Hasonlóan az Észak-Kínai Alföld déli részén is már érésben van a gabona, és az aratást is akadályozta az esős idő, de a fejlődésben lévő kukorica és szója számára még további csapadékra lenne szükség a korábbi száraz időszak ellensúlyozására. Kína nyugati tájain hűvös idővel kezdődött a gyapot vegetációs időszaka, de júniusban már az ilyenkor szokásosnál melegebb időjárás segíti a növény fejlődését, sőt északon már túl meleg is van a gyapot számára. Japánban és a Koreai-félsziget északi részén záporok öntözték a rizsföldeket, a félsziget déli felén azonban alig esett június első felében.

India
Az országban rekord búza termés várható, 113,5 millió tonna (összehasonlításként az EU termése 140 millió tonna körül van), ami 9%-kal magasabb az előző évinél, rekord magas a vetésterület (32 millió ha), a terméshozamot pedig 3,55 t/ha körül várják.

Ausztrália
Június első dekádjában jótékony esők öntözték a búza övezet termőterületein az őszi búza, árpa és repce állományokat. A leghevesebb és leginkább kiterjedt esők Ausztrália nyugati és délkeleti tájain voltak, ahol a lehullott mennyiség sokfelé a 25 mm-t is meghaladta. Így ezeken a területeken jelentősen nőtt a gyökérzóna nedvességtartalma segítve ezzel a frissen vetett növények kelését, és korai erősödését. A búza övezet más tájain 5-10 mm esett, ami szintén jól jött a frissen vetett búza és repce számára. Északabbra, Queensland déli részén alig esett, arrafelé további csapadékra lenne szükség az őszi vetések optimális fejlődéséhez. Az őszi vetések területe rekord magas, 23,3 millió hektár, ez 6%-kal haladja meg a 10 éves átlagot.

Argentína
Az ország fő mezőgazdasági területein napos, meleg időjárás segítette az őszi munkák elvégzését. Ez alól csak az északkeleti országrész kivétel, ahol rövid, de igen csapadékos periódus szakította félbe a gyapot betakarítását. Arrafelé június első dekádjában 10-25 mm, néhol 50 mm esett, míg máshol száraz időjárás uralkodott, és jól lehetett haladni a nyári növények betakarításával, a még elmaradt őszi vetési munkákkal. Az országos statisztikák szerint június 8-ra a kukorica 46%-át, a szója 94%-át, a gyapotnak pedig 58%-át aratták le. Az ország kukorica termése jócskán elmarad az előző évitől: 35 millió tonna körül valószínű, ez 29%-kal kevesebb a korábbinál, az ok pedig a szárazság. A termésátlag 5,22 t/ha, 25%-kal kevesebb az előző évinél, a vetésterület pedig 6%-kal csökkent. A szója össztermés 25 millió tonna lehet, ez 43%-kal kevesebb a tavalyinál, a terméshozam 1,67 t/ha-ra csökkent.

Brazília
Száraz, többnyire meleg időjárás uralkodott június elején az ország fő mezőgazdasági területein, ami felgyorsította a kései nyári növények érését és az őszi gabonák fejlődését. A maximum hőmérsékletek 20 fok felett, délkeleten 30 fok felett alakultak. Az ország kukorica termése 132 millió tonna körül valószínű, ami rekord. Rekord magas a termésátlag (5,81 t/ha) és a vetésterület (22,7 millió ha) is 4%-kal nőtt. A szója össztermés 156 millió tonna lehet, ez 20%-kal több a tavalyinál, a terméshozam 3,55 t/ha, ez 13%-os növekedés.


Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériuma kiadványainak (USDA) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.

A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India

2023. június 21.


1. ábra
VHI Index 2023. június első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


2. ábra
ASI Index mezőgazdasági kultúrákra 2023. június első dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket).
A szürke területeken nincs mezőgazdasági kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


3. ábra
A 2023. május havi csapadékösszeg (mm) (forrás: www.fao.org)


4. ábra
2023. május csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (%) (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok.)


5. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2023. május 1. és június 12. között
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(piros csíkozás: csapadékhiány, kék csíkozás: csapadéktöbblet, világoskék csíkozás: árvíz, kék pöttyözés: hőösszeg hiány, vörös pöttyözés: aszály)


6. ábra
A 2023. május 1. és június 12. közötti időszak átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól
(Celsius fok) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A 2023. május 1. és június 12. közötti időszak csapadékösszege a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
A 2023. tavaszi átlaghőmérséklet eltérése a sokéves átlagtól
(Celsius fok) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


9. ábra
2023. tavasszal előfordult hideg napok (Tmin<=0) számának eltérése a sokéves átlagtól (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


10. ábra
A 2023. tavaszi csapadékösszeg a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


11. ábra
Búza termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)


12. ábra
Repce termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)


13. ábra
Őszi árpa termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)


14. ábra
Tavaszi árpa termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)


15. ábra
Kukorica termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)


16. ábra
Napraforgó termésátlag előrejelzés a 2018-2022-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2022-es termésátlag (t/ha), MARS 2023-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2022-es év százalékában)